Meríts mélyen

Meríts

Végre itt a tavasz. Nagyon vártam már kis családommal együtt. Most ki is megyek szippantani egy kis friss levegőt, csak hogy leírhassam, milyen…
Tökéletes. Érezni lehet, hogy ez már egy új tavaszi nap. Búcsúpillantást vetettem a hóra is, sajnálom, idén nem sikerült síelni pedig egészen a műtétig reménykedtem. Most meg már azt hiszem késő, valahogy esőben meg 12 fokban nem az igazi, akkor már inkább méhészkedni kellene. Ja igen, ha minden jól megy, ma beteszem a cukorlepényeket. Csak legyen legalább 10 fok, és szaladok.
Ahogy a jegyzeteimben is olvasni lehetett, részt vettem a Reménység Fesztivál lelkigondozói felkészítésén. Először lehangolt voltam, de hamar magával ragadott az, hogy sok tanácsot kaptunk, miként lehet valakinek segíteni a lelki előrejutásban, hitlépésben, megtérésben. Jegyzeteim maradékát a lap alján közlöm, ez volt talán a lényeg számomra.
De azért nem csak, hiszen új lendületet kaptam a bibliatanulmányozásban és a reggeli csendességben. Persze ehhez az is kell, hogy mostanában hamar megyünk aludni, és 6 körül már kipihenten ébredek. Folytatom a bibliaolvasását a 2 Krónika 21-től, de mellette angolul is olvasom ugyanazt, és csodák csodája, egy csomó kifejezés megszólal számomra, amin az ismert magyar szövegben átsiklanék. Nagyon izgalmas, tartalmasabbak lettek a reggeljeim, jobban meg is jegyzem, mit olvastam, nem csak letudom. Például azt merítettem mostanában, hogy mindenki előtt van rengeteg örökség és példa – ha a történelmet nem is mindig, de a saját életünket Isten hívására mindig hozzá fordíthatjuk. Különben ha mi lemondunk a mi örökségünkről, a megváltott örök életről, akkor ő is le tud mondani az ő örökségéről, akik mi vagyunk.

I. Keresztyén tanúságtétel

Isten szeretete, Jézus személye, egyszerűség, saját életem, meghallgatás.
– lma nyitott ajtóért
– A másik bajának meghallgatása
– Evangéliumhoz vezető híd megtalálása
(Mi a problémája? Jézus milyen változást hozhatna ebben? Hogyan mutathatom meg ezt a változást? Mi volt a hasonló helyzet életedben?)
Szólni Krisztus keresztjéről
Buzdítani, hogy fogadja szívébe Jézust
Segíteni az új kapcsolatban Jézussal

1. Isten célja: élet és békesség
2. Problémánk: egy hiányzó kapcsolat – emberi próbálkozás
3. Isten hídja a kereszt
4. Válaszunk: elfogadni Jézust
Tények, meghívás, ima, megerősítés

Ha csak annyit jegyzel meg ebből a konferenciából, hogy vegyél be egy mentolos cukorkát a lelkigondozói beszélgetéskor, a barátaid már akkor is nagyon elégedettek lesznek.
„Arca, mint a balzsamillatú virágágy, melyben illatos növények nőnek. Ajkai liliomok, melyekről csepegő mirha folyik.”
Énekek éneke 5, 13

András misszió – a te Schindler-listád (eggyel többet is megmenthettem volna)
- ki lehet az
- kérd Istent
- keress kapcsolatot
- keress összejövetelt
- törődj vele

Utógondozás
1. önmagát adta – folyamatos jelenlét (egyél valakivel, legyen rutinod része)
2. imádkozott értük
3. küldött munkatársakat
4. küldött leveleket
5. visszatért hozzájuk

 gyülekezet, otthon, fejlődés, szolgálat, építés
 ezt a régi tagokkal is újra kell kezdeni
 etetni, védeni, kiképezni
Mit tegyél az életeddel? Sokszorozd meg, tanítványozz, fektess be emberekbe, képezd ki, csináld együtt, tartsd a kapcsolatot, indítsd útnak.

Új hozzászólás beküldése

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.